A Gyertyaláng világít Máriakéménden Máriakéménden forrás fakad, Isten gyógyító szeretetének és jelenlétének forrása. 1995-ben cserkészbarátok létrehoztak egy alapítványt mely olyan életközösséget próbál teremteni, ami hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak és vagy pszichés betegségtől szenvedő felnőtteknek lehetőséget nyújt egy boldogabb és teljesebb életformára. Hisszük, hogy Isten végtelen szeretete és jelenléte itt Máriakéménden külön erővel gyógyít. Ahhoz, hogy ez megtapasztalható lehessen és alakíthasson minket, rendszeres imákat tartunk. Megtapasztaltuk, hogy amit ember alkot, vagy amire törekszik, akkor is, ha a legjobb szándékkal történik, leginkább múlandó és sokszor eltereli a figyelmet az életünk lényegéről. Naponta két imát tartunk (egyházi ünnepnapok és vasárnapok kivételével) amelyek nagyjából a Taizé-i közösség mintájára épülnek. Az imában és lelki programjainkban rendelkezésre állítjuk magunkat, hogy Isten szeretete áthatolhassa a mindennapi sötétségeinket és megváltoztathasson minket. Ebből az imából alakul a Gyertyaláng Ima és Cselekvés Közösség (GYIK), mely lehetőséget ad tagként, vagy komolyabb elköteleződés mellett, aktív része lenni a Máriakéméndi zarándoklatunknak. Rendszeres Taizé-i imák időpontjai: hétfőtől szombatig a Szent Márton Templom Taizé-i kápolnájában (hátsó bejárat) reggel 8.30 órakor és este 18.30 órakor (csütörtökökön 17:30-kor!)