Aktuális

(Frissítve: 2011-12-05)

- Németországban adományoztak nekünk egy játszótéri mászókát és esetleg csúszdát is. Ezek elhozatalát egy bútorgyűjtési akcióval szeretnénk összekötni, melyet tavaszra előkészítünk. Az intézmény bútorait nagyobb tételben le kell cserélnünk. A gyűjtéshez találtunk összekötő embereket és átmeneti tárolási helyet.
Gyüjtési akció Németországban

- Pályázunk az átmeneti otthonunk felújítását támogató TIOP-programmban. Nagy beruházást jelent a felújítási tervek elkészítése, a szükséges engedélyek beszerzése és a pályázatíró cég munkája. A pályázat megnyerése esetében jelentősen javulna a gondozottak ellátása. Kiépülne a közösségi terem és terápiás foglalkozások is lehetségessé válnak. Az öreg intézményi épületek akadálymentessé válnának és felújulnának. A kuratórium szavazott a beruházás mellett, tudván, hogy sok lesz a konkurens pályázó. A tervek elkészítése olyan összeg, amelynek teljes finanszírozására további pénzadományokra van szükségünk. A Német egyesület gyüjtései és a 2010-es adó 1%-ból érkezett pénzek nélkül nem tudtunk volna nekivágni a reményteli projektumnak.

- A Magyar Élelmiszerbank Egyesület jóvoltából ebben az évben másodszor részesültünk élelmiszer adományban. A Máriakéméndi Gyertyaláng Gyermekfalu Alapítvány által fenntartott Családok Átmeneti Otthonában élő 30 lakó illetve a faluban 34 lakos részesülhetett az adományban. Az adományok Budapeströl való szállítását mi szerveztük. A csomagokban liszt,burgonya, étolaj, konzerv kukorica, tészta, tarhonya, konzerv befőtt, kakaó italpor, édesség volt.

- Az Alapítványunk sok olyan adományt is kap, amelyeket nem használ fel teljes egészében. Így ismét lehetővé tettük a falu lakói számára, hogy az összegyűlt adományokból ők is részesüljenek. 2011. november 9-én vásárt rendeztünk, ahol jelképes összegért - a ruhadarabokat 5 Ft-ért, és a cipőket 100 Ft-ért - vásárolhatták meg a falu lakói.

- Intézményünk (Családok Átmeneti Otthona Máriakéménd) 2010 óta 30 fős létszámot lát el. A két épület közötti út, annak kivilágítása, a játszótér elkészítése és a parkosítás folyamatban vannak. Elkezdtük az irodahelységet kialakítani, hogy a gondozók folyamatos jelenléte biztosítva legyen. Továbbra is ezekre a célokra gyűjtjük a pénzt.

- Továbbra is minden pénzbeli adományt szeretettel fogadunk.

- Számítunk az adózó magyar állampolgárok SZJA 1% felajánlására. Kérünk mindenkit, legyen segítségünkre felajánlásával, valamint ismerősi, baráti körökben kérésünk terjesztésével. Előre is köszönjük! Adószámunk: 18307182-1-02

Köszöntő

Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntjük Alapítványunk honlapján. A Máriakéméndi Gyertyaláng Gyermekfalu Alapítvány ötlete 1994-ben született meg. Cserkészbarátainkkal azon gondolkoztunk, hogy hogyan lehetne a cserkészszellemet gyakorlatilag tovább fejlesztve Magyarországon olyan életközösséget teremteni, amely hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak lehetőséget nyújt, hogy tapasztaljanak szeretetet, bizalmat, felelősségtudatot, és lehetőséget kapjanak egy boldogabb és teljesebb életformára. Máriakéméndet olyan spirituális helynek tapasztaltuk, hogy munkánk és életünk központjának választottuk. Sok saját eredetű és külső buktató megélése után 2003-ban indítottuk a környező települések számára is cserkészmunkánkat. Amellett rendszeresen tartunk Taizé-i imákat, melyben mindig újból összpontosíthatunk a lényegre és így irányt, erőt kapunk a munkánkra. 2007 januárja óta egy 15 férőhelyes Családok Átmeneti Otthonát üzemeltetünk öt munkatárs alkalmazásával. 2010 januárja óta az intézményünk 30 fő ellátására bővült. További gyermekvédelmi projektumot, gyerekközpontú programot és oktatási projektet szeretnénk még indítani. Közösségünk kicsi, anyagi forrásaink még apró-cseprők, viszont számos akadály ellenére mindig erősebbek lettünk és kis lépésekkel folyamatosan haladunk.
Sok örömöt kívánunk oldalaink megtekintésében, és ha érdemesnek tartja - szeretettel fogadunk minden támogatási és csatlakozási ajánlatot.
Isten áldja és védje!
A Máriakéméndi Gyertyaláng Gyermekfalu Alapítvány kuratóriuma
© 2010. Gyertyaláng Alapítvány Máriakéménd - Honlap készítés: Webpozitív
A Máriakéméndi Gyertyaláng Gyermekfalu Alapítványt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja